Egy kedves barátnőm megkért, készítsek egy hegedű tortát. Első pillanatban repkedtem a boldogságtól, hogy ilyen szép feladatot kaptam, aztán amikor leszálltam a földre eszembe jutott, hogy ez nem is olyan egyszerű. Jó, gitár tortákat már készítettem klasszikus és elektromos formában is, de hegedűt...
Összeszedtem minden kreativitásomat, utána néztem egy kicsit a neten, megnéztem egy egész csomó hegedű fotót, elképzeltem, hogy hány tojás, mennyi cukor, mennyi liszt, mennyi bevonó massza. Megcsináltam a bevásárló listát, lerajzoltam, tervet készítettem, beütemeztem, melyik nap, mivel kezdem. Ebben az esetben kicsit alábecsültem az időigényét. A sütésnél még tartottam az időt, a betöltés, formázás is időben elkészült, de a díszítés, burkolás, festés tovább tartott a tervezettnél. Jó tanács - elsősorban magamnak, de bárkinek aki ilyesmire adja a fejét: nem szabad az utolsó pillanatra hagyni semmit! Sokkal több időt kell hagyni a díszítésre annál, mint a többi munkára. Inkább előbb legyen készen, mint el kelljen kapkodni éppen a leglényegesebb, legmutatósabb részét!
Szívesen írnék arról az élményről, az érzésről, amit készítése közben éreztem, de nem lehet szavakba önteni. Azt az érzést, amikor kialakult a hegedű forma először a tésztából, majd beborítva később a festéskor egyre jobban hasonlított az elképzeléshez és végül még felül is múlta egy kicsit. A boldogság, hogy az én kezemből egy hegedű került ki... még ha "csak" tortából is - megfogalmazhatatlan. Na és amikor a megrendelő meglátta és megölelt, megpuszilt, annyira örült neki, hát szóval ezért érdemes volt....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése